Ha elképzeljük magunkat egy ismeretlen, új helyzetben, például egy új munkahelyen az első napon, átérezzük, milyen fontos támpontot nyújthatnak az előre kijelölt határok, keretek, bármi, amihez biztonsággal tudjuk tartani magunkat. Ezek nélkül a helyzet félelmetes és bizonytalanul működünk benne, akár ködben az út szélét jelző világító jelzések nélkül. A kicsik számára ilyen a világ, és ha nem szabunk nekik határokat, félelmetessé, érthetetlenné válhat számukra a környezet.
Vannak egyértelmű válaszok erre a kérdésre, hiszen biztosan tilos lesz minden, ami veszélyezteti a kicsi testi épségét vagy jóllétét, például nem szabad a konnektorba nyúlni és télen kabátot kell venni, illetve kötelező lesz minden, ami fontos a fizikai vagy lelki egészsége szempontjából, például muszáj fogat mosni és aludni éjszaka. Más esetekben már nem ilyen könnyű válaszolni, minden család maga alakítja ki saját keretrendszerét. Ez függ a gyerek és a szülők személyiségétől, attól, hogy a felnőttek mit gondolnak, mi fontos egy gyerek fejlődése szempontjából, milyen mintákat hoznak saját családjukból, amelyeknek megfelelni, vagy amelyektől eltérni akarnak.
Ma azt gondoljuk, hogy a korábban elfogadottnál jóval nagyobb szabadságra van szükségük a kisgyerekeknek az egészséges fejlődéshez, tágas tér kell nekik önálló akaratuk kipróbálására, hogy kiegyensúlyozottabbá válhassanak. A túlzásoktól azonban ebben is óvakodni kell, a keretek hiánya bizonytalansághoz, határkereső viselkedéshez vezet. A gyerek, aki nem tudja, mit szabad és mit nem, elkezdi kipróbálni, hogy meddig mehet el. Ha sehol nem ütközik ellenállásba, egyre jobban szorong, egyre szélsőségesebb viselkedést produkál. Mindenkinek jobb, ha biztonságos terepet teremtünk a gyerekek számára. Az aranyszabály az lehet, hogy jelöljük ki a biztonságos határokat, amelyek a családunkban alapok azokon belül pedig adjunk szabadságot a gyerekeknek. Muszáj sapkát venni, amikor hideg van, de ő választhatja ki, hogy melyiket. Mindenképpen menni kell oviba reggelente, de ha mód van rá a kicsi dönti el, hogy futóbiciklivel indul vagy gyalog.
Minden család máshol jelöli ki a számára fontos kereteket. Megítélni, hogy másoknál helyen vannak-e a határok, igen nehéz, a fontos, hogy létezzenek, érthetőek és követhetőek legyenek. Enni mindig mindenkinek kell, ám ebben a családban válogathat a gyerek, hogy mit kér, a másikban azt eszi, ami a vacsora, itt lehet három falat után visszamenni játszani, ott végig üljük az étkezést. Érdemes a határokat a gyerekek életkorához, fejlettségéhez illeszteni. Jó, ha megbeszéljük a gyerekekkel az elvárásainkat, hogy értsék, mi miért van, akár már egészen pici kortól. Ha a kisgyerek érti, mire jó egy kötelezettség, sokkal könnyebb tartania magát hozzá.
A gyerekek nagyszerűen tudnak alkalmazkodni ahhoz, hogyha másutt vannak a határok otthon, a nagyinál vagy épp az oviban. Megtanulják és idomulnak hozzá: az oviban szólni kell, ha pisini kell, otthon maga intézheti az ügyeit. A családon belüli eltérő keretek már nagyobb gondot okozhatnak: ha anya nem engedi a csokievést vacsora előtt, de apa nem bánja, ez előbb-utóbb konfliktushoz fog vezetni. Fontos, hogy a szülők együttműködjenek a határok kijelölésében. Attól sem kell megijednünk, ha az óvodában, iskolában nagyszerűen tartja a szabályokat a csemete, ám otthon rendre nekimegy a kijelölt határoknak: a keretek feszegetése, próbálgatása természetes késztetés, és jó, ha a gyerek ott próbálkozik ezzel, ahol a legnagyobb érzelmi biztonságban van.
Kényes kérdés a határok rugalmassága, mikor engedhetünk, mikor nem. Rendkívül fontos a következetesség, az, hogy a kijelölt keretek megbízhatóan és a családon belül egységesen jelen legyenek, különösen akkor, amikor új szabályt vezetünk be. Később azonban különleges esetekben lehet engedményt tenni, ám fontos, hogy a gyerekek értsék, hogy a helyzet kivételes, és a határ a helyén marad a továbbiakban is.
A jól meghúzott és következetesen tartott határok nem bezárják vagy korlátozzák a gyerekeket, hanem biztonságossá teszik számukra a világot, hogy bátran kipróbálhassák magukat.
